2011-01-25

Kérdések

Mi az élet értelme?
és
Mi értelme az életnek?

2011-01-17

Fucking élet

Úgy unom már ezt a kurva országot, ahol minden héten változnak a törvények, senki nem tudja mi is van érvényben és ha mégis, akkor fingja nincs, mit jelent.
Nem vagyunk egy közgazdaságilag decentralizált állam, mégis minden megye maga dönti el, hogyan adozza meg a magamfajta munkásembert. Persze, vannak kitételek, amiknek eleget kell tenni. Például nem szabad normát kiszabni azokra, akik szellemi tulajdonból keresik a pénzük. Erre a megyék tömegesen törölték az informatikát, mert ugye a fejed, amivel gondolkozol, az szellemi tulajdon. Na de kérem ... a szellemi tulajdon, az a program, amit megírok és az enyém, amiből csak akkor keresek pénzt, ha sikerül el is adnom. Szerencsére vannak felvilágosultabb megyék is, ahol a tanácsadás megmaradhatott régi formályában, gondolom, mert vezetőség valamivel több fogalomnak ismeri a meghatározását. Érdekes módon, kevés helyen maradt (ha maradt, magyarázat lennebb, a határidőknél, keresendő) a kérésre való software fejlesztés. Merthogy az tényleg, de tényleg szellemi tulajdon. Vajon ki mondja meg ezeknek az embereknek, hogy metodológia szerint (1°) ez is szolgáltatás, külömben is mennyi ész kell ahoz, hogy valaki kitalálja, hogy ha kérésre csinálok valamit valakinek, az a valami nem az én tulajdonom.
Másik dolog a határidők. Ha én így dolgoznék és mindenki más is, mint ahogy a politikusaink és a gazdasági vezetőink ... az utolsó aki elhagyja a hajót oltsa el a villanyt. Törvény szerint mult év utolsó negyedében nyilvánosságra kellett volna hozni, a mit és hogyant. Ma még, több megye azt állította, hogy ... á á á ... még nem tudják a listát sem, hogy milyen aktivitásokra érvényes és melyekre nem a törvény, nemhogy az adó értékét tudnák már. Azt amúgy sem értem, hogy honnan jönnek ki a számok. Valaki a hasára csap, aszerint, hogy milyen aktivitást hány ismerőse folytat? A nagyobb gáz, hogy január 31-ig le kell jelentenem finánc bácsinak, hogy milyen adózást akarok. Na mégis hogyan, ha azt sem tudom, mik az opcióim ?????
Állítólag több nagy cég is költözik Bulgáriába, mert ott kifizetődöbb. Holnaptól abbahagyon az angol tanulást és minden egyebet, ezután bolgár órákat veszek, azt is a jogi szakszavakkal kezdem.


1° normele de aplicare cod fiscal pe 2011, la art. 129, alin 10: "În sensul art. 129 din Codul fiscal, sunt considerate prestări de servicii următoarele: [...] c) furnizarea de programe informatice software personalizate, chiar şi în cazul în care programul software este furnizat pe dischetă sau pe un alt purtător de date."

2011-01-11

Muvi

Újra megnéztem s még mindig tetszik:
Todo sobre mi madre (All about my mother)
Rendezte és írta: Pedro Almodóvar
imdb

Folyt

Elhanyagoltam a blogom és elhanyagoltam az embereket magam körül. Meddig lehet elhanyagolni az embereket, mielött végleg kiábrándulnak, mielött megunnák, hogy minduntalan megpróbálnak visszarángatni a valóságba s mégis hiába?
Templomban kezdtem az évet. Hiszek és remélem nem tévedek, de nem szoktam a templom falai közzé vinni magam. Most jól esett. Ott messze ahol szilvesztereztem az új évet nem pezsgőbontással ünneplik, hanem énekkel. Pontban tizenkettőig harangoznak s temetik az óévet, majd megszólal a kórus, köszönti az újat. A prédikáció a két építészről szólt, egyik homokra, másik sziklára ... gondolom régi ismerős történet. Nekem mégis valami egyéb ... valami más ... szólt. Vagy csak elhangzott. Hogy nem egy év kezdődik, hanem egy egész évtized. Lehet tervezni egy évre vagy lehet a következő évtizedre. Furcsa mód a - lehet nem tervezni - opció nem hangzott el.
Építhetünk homokra, kőre, levegőbe. Ki-ki belátása szerint. Vagy egyszerűen nem építünk. Miért furcsa ez? Persze, nem ok nélkül nem építek. De talán okot találni a legegyszerűbb.
Nem érzem a késztetést az építkezésre. Ettől még lehetek normális. Vagy nem? Mi van ha csak egyszerűen nagyon nő vagyok? A falak felhúzása férfi munka. És a leontása is. Szeretek otthont csinálni a csupasz falakból. Nekem ez a szerepem. Akkora nagy baj ez?
Nem kívánok tervezni csak azért, hogy felrugjak mindent mert valami épp eszembe jút. Megtehetem. Még meg. És meg is teszem.

Szeretettel,
minden jót az új évtizedben.

2011-01-02

Haza

... jöttem. Kicsit torokfájosan, kicsit fáradtan, kicsit nyugodtabban és készen az új évre, amiben egyelőre minden a régi.
Folyt. köv.